A Part volt minden, amit Jonn szeretett még ebben a világban. A Partot még nem fertőzte meg a város elektronikus macska. A Part időtlen volt. Az egyszerűség, letisztultság, a végtelen érzete keveredett itt a meztelen testekből, dagadó izmokból áradó erotika párájával. Meg a nyállal, ami azoknak a szájából folyt a homokra, akiknek egyáltalán nem voltak dagadó izmaik, testük is csak alig, főleg nem meztelen. De mindig arra vágytak. A testekre. A dagadásra.
Jonn szokásos helyén üldögélt, a kis sárgára festett parti bódéban. Mellette jobbról frissen waxolt szörfdeszkák sorakoztak, balról meg Csett közeledett, éppen aktuális barátnőjével az oldalán. Csett a durván jóképű srácok közé tartozott, arcát mintha egy ókori szobrász faragta volna gránitból nem több, mint három mozdulattal, testét finom, pelyhes szőke szőr borította, ami barna bőrén csak úgy világított a napfényben, keltve ezzel különös perverz-inverz érzetet. A lányok, fiúk bolondultak érte.
Csett elköszönt a vöröstől – belecsókolt a nyakába, ellökte magától, majd röhögve közölte vele, hogy holnap már ne hívja -, fellépdelt Jonn mellé a bódé tornácára, és ledobta magát az egyik nyugágyba. Szótlanul ültek egymás mellett. A nap teljes erejéből sütött, de a tornácot Virtuális Árnyék(tm) védte, egy láthatatlan pajzs, ami a fényt megszűrte, de a levegő mozgását nem akadályozta. A csend hosszúra nyúlt. Egyikük sem szólalt meg. Csett bírta az ilyesmit, őt nem lehetett zavarba hozni. Tudta, hogy Jonn nem ért egyet módszereivel, életstílusával, sokszor vitatkoztak is emiatt, és biztos volt benne, hogy a mostani, mély csend is egy készülő nagymonológ előszele. Feküdtek. Fél óra elteltével Csett-en erőt vett a gyanú, és átnézett a másik nyugágyra.
Jonn eltátott szájjal, mélyen aludt. Sztíviával álmodott, a Második, vagyis Végső Cukorháborúról. Amiben elvesztette családját, de ami végülis gazdaggá tette. Álmában átugrotta a kellemetlen emlékeket, a katonai éveket, a kísérleteket, az elhullott bajtársakat, de megmutatta a Partot. Azt, ahogy Jonn eldöntötte, otthagyja a hadsereget és szörfoktató lesz. Ahogy felépítette a bódét. Ahogy kitalálta vállalkozásának nevét. A nevet…
Telefoncsörgésre riadt. Zavarodott tekintettel emelte füléhez, és szólt bele az apró készülékbe:
– Szobi Szörf, tessék!
