A legtöbb idő mindig a címadással megy el, úgyhogy gondoltam most nem tökölök vele :)

Lassan vége a szokásos év végi őrületnek. Ez az igazi konzumidiotizmus, ami ilyenkor zajlik, teljesen kikészít. A legtöbb emberben aktiválódik valami időzített őrület (gondolom a kereskedelemben érdekeltek kondicionálták beléjük ezt hosszú évek kitartó munkájával), és hordákba verődve, minden mást félretéve, ajándékvásárlási lázban ég. A média attól hangos, hogy jajj, idén milyen kevés jut ajándékokra, szegény Stimpenpruff család csak negyvenezret tud erre költeni, milyen gonosz világ ez, erről is a bankárok, meg a kormány, meg a… bankárkormány!

Mi meg nem vettünk ajándékokat. Családilag, senki senkinek. Összesen egy doboz csokival (meg jó adag kajával, de azt többnyire együtt csináltuk) jöttem haza otthonról. Ez az egész ajándékozós mikulással egybeoltott, keresztény mondakörrel meglocsolt, szeretetfrázisokkal ízesített maszlag nekem már nem jön be. Vallásosak nem vagyunk, így belénk nevelt hagyománytisztelet sincs az évnek ezzel a pár napjával kapcsolatban.

Ez az egész pont olyan álságos, mint az egyik kávégyártó akciója, melynek keretében ha most veszel kávét, akkor minden eladott csomag után a cég x csészényi kávét ajándékoz azoknak, akik arra a legjobban rá vannak szorulva, tehát a szegényeknek. Ez nagyon szép gesztus… teljesen életszerű, hogy kenyér, liszt, só, sőt, villany sincs otthon, de legalább kávézni tudnak, gondolom a Jóisten melegével főzik le a löttyöt (tudom, kicsit sarkítottam). Mert nekik van rá a legnagyobb szükségük. A kávés cég meg egy pillanatig sem vádolható, hogy az ilyenkor tapasztalható megnövekedett adakozási kedvet akarná kihasználni, hogy több kávét adjon el, és mindez tisztán marketingfogás.

De legalább a gazdaságnak jó ez a hónap! Vannak üzletek, amik az éves forgalmuk harmadát ilyenkor bonyolítják. Pörög az ipar, a fogyasztói társadalom… fogyaszt! Ebben az időszakban talán még az ökológiai lábnyomunkban megülepedett ordenáré lábszag sem zavarja annyira a társadalom értelmesebb rétegét.

Azért senki se’ csüggedjen, itt a szilveszter. Meg lehet ünnepelni ezt a többé-kevésbé önkényesen megválasztott dátumot, nincs mit tenni, na, az embernek periodicitás kell, mindenáron.

Tulajdonképpen lehet, hogy tényleg pont éjfélkor fog elpusztulni a világ (vagy 2012. december 21-én)… már csak egy dologban kellene megegyeznünk. Melyik időzóna szerint?

Mindenkinek boldog azt, amit éppen ünnepel!

- Tigri -