Vasárnap fogtam piciny Andreasom, kibéreltünk egy kenut, és eveztünk vagy 30 kilométert. Csak így.
Jobb lett volna többen menni, de mint tudjuk, Tibi valahol vidéken turulkodott (így gondoltam Ricsit magában már nem kérdezem meg), Sunny becenevű ismerősöm meg nyuszi módon nem vállalkozott a megmérettetésre (valami olyan kifogással, hogy gyenge a karja, bahh, milyen átlátszó).
Merre jártunk? Pestszenterzsébet felsőtől nem messze van egy sporttelep, ott lehet bérelni megfelelő vízi alkalmatosságokat, aztán meg a közeli csendes folyású dunaágra szállva mehet a duhajkodás. Nekünk sikerült Szigetszentmiklósig lecsorognunk, hogy aztán vérrel-verítékkel evezhessünk visszafelé ugyanennyit, s mindez alig 6 óráig tartott, tehát nevezhetném akár könnyed, frissítő vasárnapi kikapcsolódásnak is (Andreas esetleg más véleményen lehet ebben a kérdésben, mindegy)!
Ha jó idő lesz (és nekem sem kell majd dolgoznom, de ezt megoldom), akkor esetleg ezen a hétvégén is lenézhetnénk. Egy hajó bérlése 2600 pénz egy napra, ami ugye annyi felé oszlik, ahányan beleülnek, vagyis anyagilag igazán nem nevezném megterhelőnek.
Tehát, tehát: felhívás!
Fiúk, lányok, magyaranyák, magyarapák, íme a lehetőség a kellemes, aktív hétvégi kikapcsolódásra! Gyönyörű környezet, mondhatni retró fíling, víz, part, napsütés, nagyszerű szórakozás! Horgászok sorozatos bosszantása! Fáradt nyálcsorgatás a Zöld Béla Béka fogadó előtt! Mindez benne az árban! Kihagyhatatlan! Sőt, minél többen megyünk, annál könnyebb hajtani a hajót, ezt se felejtsétek! :)
Szóval ha van kedvetek, akkor ugorjunk le hétvégén páran, sokan, többen kicsit vizezni. Sunny gyerek már jelezte, hogy jön (ő egy huszonpáréves, helyes, szingli táncossrác ha valakit érdekel :D), illetve még felhívom Tibit is, aki majd jól elküld a fenébe ezzel az ötletemmel, de sebaj, hátha. És ha ez nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor Andreas is ott lesz (bár ő erről még nem is tud, de majd elolvassa itt, hehe). Meg persze én is.
Tessenek nálam jelentkezni, a peti(kukac)tigri.hu címen. De komolyból, tényleg ám! Aki nem jelentkezik, azt már most elkönyveltem, örök időre, hivatalosan is: pudingnyúlnak!
Tigri
U.I.: Ugye nem akarsz pudingnyúl lenni? Na ugye. Akkor tudod mi a dolgod.
4 hozzászólás
Roppant mód sajnálatos, de szombaton is, és vasárnap is dudáláson leszek levegőszeletelő…
pudingnyúl? olyat még nem ettem:)
Bizonyosan jó lehet, de sajnálatos módon én nem tudok úszni, ami gondolom egy ilyen esetben teljesen szükséges… Meg már azt sem tudom Tigrincs emlékezne-e rám, olyan rég láttam. :(
Szóval jó szórakozást!
Én meg nem leszek itthon, mert anyámék alig-alig láttak az elmúlt 3 hónapban, de utána meg Madonna, aztán Captain féle blogtali, aztán szülinap… Szóval muszáj vagyok lemenni.
De Madonna utáni vasárnap nem lenne esetleg jaó? Igaz, ha nem érzek szilárd talajt a talpam alatt, kissé ideges leszek, és ha beborulunk a Dunába, tutira ott is maradok (mivel a kutyaúszás nem elég a partig), de hősiességből bevállalnám.
Nem borulunk, a kenu baromi stabil. Csekély a sodrás (bár fölfelé pont elég), szóval még csak el se sodorna a víz, ki tudnánk húzni. :)
Tigri is hazamegy valamikor, lehet, h pont akkor :S
Szólj hozzá te is!