Na végre.

Úgy tűnik, még a magamfajtáknak is sikerül egyszer végre állást találni. Persze nem tökéletes, de hát van olyan…?

(zene: Blizzard – Silvermoon City) Itt egy link, ha nem menne a lejátszás, és mégis érdekelne.

- Andreas -

Amunkamegint

Akkora mennyiségű melóm van, hogy az agyam már az orromon folyik kifelé. És az a legjobb, hogy mivel én elkészültem a rám bízott dolgokkal határidőre, hát most csinálhatom mindenki másét, akik meg nem készültek el. Tökjó. Bahh.

- Tigri -

Sürgöny

Néhány dolog megemelte a vérnyomásom.

1) Ez meg mi már megint? Az utolsó bekezdést is tessék elolvasni.

2) Dettó. Tutira nem veszek legközelebb jegyet/bérletet, az ellenőrt meg elhajtom.

3) Naugye, megmondtam. Persze ettől nekem sem lesz jobb.

Zenebutik

Gondoltam, megosztok párat a kedvenc zeneműveimből. A lista rendkívül hosszú lenne, így ez csak egy kis ízelítő, meg a dolgozó népnek egy kis felüdülés.

Első helyen álljon Lisa Gerrard előadásában a Gladiátor c. film egyik betétdala, a Rome is the Light.

YouTube Preview Image

Lisa Gerrardról azt érdemes tudni, hogy az esetek legnagyobb részében egy saját maga által kitalált nyelven énekel, melyet 12 éves kora óta használ, és úgy gondolja, hogy ezzel Istenhez szól. A dalt meghallgatva…hát igen, aki bele tudja magát élni, az érezni fogja.

A második legyen Beethoven, és mind a 9 szimfóniája. Na nem kell megijedni, nem fogom az összeset idelinkelni, csak a 4.-et, Karajan vezénylésével. Miért pont ezt? Mert valóban, ahogy az egyik kommentező is írja a youtube-on, “the beginning of this symphony is the most haunting moment ever in the history of music”. Ha nincs időd meghallgatni a teljes 30 perces művet, legalább az első 3 percet nézd végig, és érteni fogod.

YouTube Preview Image
Még ha valaki nem is szereti Beethovent, azt a fantasztikus teljesítményt, adottságot, képességet, hogy teljesen süketen is csodás darabokat írt, illik elismerni.

Kicsit Beethovennél maradva, de a modernebb felé haladva, jöjjön Sarah Brightman és a Figlio Perduto. “Classic Crossover, at its best.” A 7. szimfónia 2. tételéből lett átdolgozva. Akinek ismerős valahonnan máshonnan is, valószínűleg látta a Knowing c. filmet (mely vegyes hatású volt), abban az eredeti változat többször is hallható.

YouTube Preview Image

Nightwish – Sleeping Sun, még Tarja Turunennel. Szerintem ez az egyik legjobban sikerült számuk. Nem mintha a többi rossz lenne, de nekem ez a kedvencem. És persze a kommentezők meg rajongók között megy a vita, hogy jó-e ez az Anette nevezetű lány Tarja helyett, én azt gondolom, hogy a régi NW számokra nem jó, amiket már vele írtak, arra jó. De ez valahol logikus is.

YouTube Preview Image

És végül, de most utolsósorban: ha eddig egyetlen számtól se borzongtál volna, hogy milyen jó, na itt egy, amitől normális ember nem marad érzelemmentes. Szerintem. És igen, a freitamás által egyszer régen “bemutatott” játékból van, de aki csak a freitamásos “riport” alapján ismeri, inkább…nos…hagyjuk. A játék zenéje mindenképpen elég ütősre sikerült: ez nyilván azért van, mert remek zeneszerzőket alkalmaznak.

YouTube Preview Image

Na most így hirtelen ennyi, lehet, hogy még lesz 1-2 hasonló kör máskor. Have a nice day! :)

- Andreas -

Hitelesített támadó

Az úgy esett, hogy van egy kis windows xp is a gépemen itt bent a melóban, egy kis virtuális gépen elindítható, néha kell tesztelni dolgokat ugyanis. Nem indítottam el már néhány hónapja, úgyhogy számítottam rá, hogy lesz pár biztonsági frissítés hozzá. Hozzáteszem, ez egy nemrég kiadott, SP3-ommal ellátott xp, nem valami polcon porosodó ócskaság.

De az, hogy a 23 frissítésből 19 kritikus biztonsági rést javítson, amiket kihasználva mindenféle támadók átvehetnék az irányítást a gépem felett… na erre nem számítottam. A legviccesebb azonban mégis ez a szöveg, így kezdődött a legtöbb frissítés leírása:

Az operációs rendszer egyik biztonsági rését kihasználva nem hitelesített támadók távolról átvehetik a rendszer irányítását. A frissítés telepítésével megvédheti a számítógépet ettől a biztonsági réstől.

Micsoda? Nem hitelesített támadó? Miért, vannak hitelesítettek is? Igen, vannak, mert ahogy egy másiknál olvastam:

Az egyik biztonsági rés révén egy hitelesített távoli támadó hozzáférhet egy Microsoft Windows rendszerű számítógéphez, és átveheti az irányítást felette. A frissítés telepítésével megvédheti a számítógépet ettől a biztonsági réstől.

Haha, hol lehet ilyen hitelesítést szerezni? Van valami támadó-vizsga amit le kell tenni hozzá? Mennyit keres egy hitelesített távoli támadó? :D
(persze, tudom, hogy nem ezt jelenti, de akkor is hihetetlenül nagy hülyeség).

Arról már ne is beszéljünk, hogy ezek az idézetek azt sugallják, hogy ezek a rések, résecskék csak úgy véletlenül keletkeztek a rendszerben, senki sem tehet róla, és nem ők árulnak szar és megbízhatatlan programot, nem.

Aki meg máris nagy hévvel írná, hogy akkor nem kell azt használni, csak szólok, hogy nem is használom. Csak néha, tesztelésre. És ez épp elég.

Ken-u

Kenu-kenuVasárnap fogtam piciny Andreasom, kibéreltünk egy kenut, és eveztünk vagy 30 kilométert. Csak így.

Jobb lett volna többen menni, de mint tudjuk, Tibi valahol vidéken turulkodott (így gondoltam Ricsit magában már nem kérdezem meg), Sunny becenevű ismerősöm meg nyuszi módon nem vállalkozott a megmérettetésre (valami olyan kifogással, hogy gyenge a karja, bahh, milyen átlátszó).

Merre jártunk? Pestszenterzsébet felsőtől nem messze van egy sporttelep, ott lehet bérelni megfelelő vízi alkalmatosságokat, aztán meg a közeli csendes folyású dunaágra szállva mehet a duhajkodás. Nekünk sikerült Szigetszentmiklósig lecsorognunk, hogy aztán vérrel-verítékkel evezhessünk visszafelé ugyanennyit, s mindez alig 6 óráig tartott, tehát nevezhetném akár könnyed, frissítő vasárnapi kikapcsolódásnak is (Andreas esetleg más véleményen lehet ebben a kérdésben, mindegy)!

Ha jó idő lesz (és nekem sem kell majd dolgoznom, de ezt megoldom), akkor esetleg ezen a hétvégén is lenézhetnénk. Egy hajó bérlése 2600 pénz egy napra, ami ugye annyi felé oszlik, ahányan beleülnek, vagyis anyagilag igazán nem nevezném megterhelőnek.

Tehát, tehát: felhívás!

Fiúk, lányok, magyaranyák, magyarapák, íme a lehetőség a kellemes, aktív hétvégi kikapcsolódásra! Gyönyörű környezet, mondhatni retró fíling, víz, part, napsütés, nagyszerű szórakozás! Horgászok sorozatos bosszantása! Fáradt nyálcsorgatás a Zöld Béla Béka fogadó előtt! Mindez benne az árban! Kihagyhatatlan! Sőt, minél többen megyünk, annál könnyebb hajtani a hajót, ezt se felejtsétek! :)

Szóval ha van kedvetek, akkor ugorjunk le hétvégén páran, sokan, többen kicsit vizezni. Sunny gyerek már jelezte, hogy jön (ő egy huszonpáréves, helyes, szingli táncossrác ha valakit érdekel :D), illetve még felhívom Tibit is, aki majd jól elküld a fenébe ezzel az ötletemmel, de sebaj, hátha. És ha ez nem lenne elég kedvcsinálónak, akkor Andreas is ott lesz (bár ő erről még nem is tud, de majd elolvassa itt, hehe). Meg persze én is.

Tessenek nálam jelentkezni, a peti(kukac)tigri.hu címen. De komolyból, tényleg ám! Aki nem jelentkezik, azt már most elkönyveltem, örök időre, hivatalosan is: pudingnyúlnak!

Tigri

U.I.: Ugye nem akarsz pudingnyúl lenni? Na ugye. Akkor tudod mi a dolgod.

Nincsen semmi…

…de tegnap óta az is csökkent. Tudom, hogy ezt már elhasználtam máshol is, most ez az álláskeresésre vonatkozik. Still looking for a job.

- Andreas -