Tigri

Lassan összerakódik a lakás, már csak egy varrógép kellene, kölcsönbe, nincs valakinek? Párnahuzatot kellene varrjak (tudom, tudom, nem valami férfias tevékenység, dehát hol érdekel az engem?).

Amúgy annyi pénzt költöttünk el, hogy mindjárt körbesírom magam, de legalább megérte, mert kb. sikerült összerakni az álomlakást, amire már régóta vágytam (vágytunk). Szóval boldogság van, na. Van benne minden, pornókanapé, bárszékek, nagyképernyős hádétévé, absztrakt, letisztult, elegáns, fiatalos.

Költözés is lezárult szerencsére, semmit sem hagytunk el, nem sérült meg, és mind időben, mind anyagilag elég jól sikerült megoldani, sőt, a szívességkérések számát is sikerült minimalizálni (talán említettem már, szeretem a legtöbb mindent a saját erőmből megoldani).

Egyelőre még a szomszédokról nem tudjuk, hogy kicsodák, nem találkoztunk még velük, és mivel a berendezés-költözés nem járt nagy zajjal (erre külön ügyeltünk; amúgy említettem már, hogy a keletkezett hulladékokat is külön, szelektíve kezeltük, és nem a ház szemeteseit terheltük vele? mekkora balekok királyok vagyunk már?), ezért nem tartottam szükségesnek, hogy előre zavarjam őket létünk kérdéseivel.

Képek is lesznek majd, van előtte-utána állapot, csak előbb legyenek meg azok a nyavajás párnák. Phuhh.

Az utóbbi napokban elég sokat ingáztunk a régi meg az új albérlet között tömegközlekedéssel. Sok cuccot inkább kézben vittünk át az új helyre, mert autónk az nincsen, viszont szeretem a legtöbb dolgot saját magam elintézni, a lehető legkevesebb szívességkéréssel. Így esett meg, hogy esténként láthatók voltunk a 15-ös buszon, 4-6-os és 49-es villamoson mindenféle vicces cuccokat cipelve (fém asztalkeret, rugós matrac, csak hogy a legjobbakat említsem). Erre jön még rá, hogy szerintem voltunk az utóbbi egy-másfél hétben legalább nyolcszor az Ikeában is, és persze onnan is mindig könnyen szállítható csomagokkal metróztunk-villamosoztunk haza. Ez eddig persze vicces, de nem különösebben érdekes.

Viszont az intenzív BKV-használat rávilágított egy igen érdekes dologra: a hajléktalanokra, akik körbe-körbe utaznak, egész nap, csendesen (haha, csendesen, persze) bűzölögve a buszon, villamoson. Láthatóan megtehetik, nincs senki, aki leszállítaná őket, az ellenőr már oda sem megy hozzá, a buszvezető leszarja, az utasok meg inkább elhúzódnak a jármű másik végébe, hogy ne kelljen látni, szagolni az illetőt. Láttunk igen érdekes eseteket, mind közül a nyertes talán az a homeless volt, aki a 4-es villamos egyik ajtaja mellett ült, részegen elterülve, és a nyitott nadrágjából kilógott a mocskos-szőrös nemi szerve. Turistacsalogatónak nem rossz, ugye?

Ok, eltekintve a vizuális és kémiai (szag-) ingerektől, mi a baj ezzel? Hiszen szegény hajléktalanok, akik önhibájukon kívül kénytelenek az utcán élni mi mást is csinálhatnának? Komolyan azt az egy helyet sajnálom tőlük?

A “szegény, nem az ő hibája, hogy hajléktalan” kérdésbe most ne menjünk bele, egy teljes bejegyzést meg tudnék tölteni az indokaimmal, hogy miért gondolom ezt a vélekedést hülyeségnek. A helyet sem sajnálom tőlük, nem, akárki ülhetne ott (bár az az akárki valószínűleg kicsit nagyobb valószínűséggel fizette meg a menetjegyet, mint a potenciális helyét elfoglaló hajléktalan barátunk).

Ami mellett viszont nem tudok elmenni, az az a rengeteg betegség, amiben ezeknek az elhanyagolt embereknek a nagy része szenved, és terjeszt. Amikor kimegyek a tömegközlekedésbe, akkor óhatatlanul kiteszem magad a legkülönfélébb hatásoknak, ezzel nincs is semmi probléma, az immunrendszerem teszi a dolgát. Amikor azonban olyan embereket látok, akik a fekélyes, sebes, hámló lábukat vakarják a villamoson ülve, és finoman repkednek szanaszét a szélben a lehámlott, fekélyes bőrdarabok… vagy amikor a láthatóan tébécés úriember nyakát előrenyújtva élvezettel köhög szerteszét, lehetőleg úgy, hogy némi nyál is jusson mindenhova… vagy amikor az elsőre tisztának tűnő ülésről felállva érzed, hogy nyirkos lett a nadrágod, és csak otthon megszagolva bizonyosodik be, amit hazáig csak sejtettél, hogy bizony egy nem teljesen felszáradt pisibe ültél bele… és akkor a kukázós bácsiról még nem is beszéltem, aki, miután összeszedte a napi betevőjét, és bűzölgő szatyraival felszállt a hetes buszra, úgy döntött, hogy végigbumszlizik a busz elejébe, mert ott látott egy szabad helyet, és ezenközben szutykos kezeivel megfogta az összes kapaszkodót, és hozzányomult mindenkihez, akit csak ért, mert szereti látni, ahogy elhúzódnak, megborzongnak az emberek.

Ezek már azok a helyzetek, amikor nem elég, hogy miután hazaértél megmosod a kezed. Itt szándékosan vagy kitéve olyan hatásoknak, amiknek egy civilizált városban nem kellene, hogy érjenek. Természetesen a BKV szabályzatának több pontja is szól ezekről az esetekről, nem véletlenül. Csak senki sincs, aki betartaná, betartatná őket.

Innen egyébként csak egy lépés a köztereken uralkodó helyzetekig eljutni. Mindenki látja, tudja, hogy miről beszélek.

Hogyan juthatott el egy társadalom arra a szinte, hogy hagyja, hogy egy ilyen  jelentéktelen, ámde zajos-bűzös embercsoport ennyire a fejére nőjön? Úgy érzem, hogy ezek az emberek ma Budapesten szinte bármit megtehetnek. Az az álláspontjuk, hogy nekik már nincs mit veszteniük. És meg is teszik ezt a bármit, próbáld csak meg elzavarni őket valahonnan, rögtön előugrik a kés a zsebből, és megy a rikács, hogy de neki joga van ott lenni, és takarodj a büdös picsába.

Nekem ne mondja senki, hogy nem lehet ezt a helyzetet megoldani… vagy ha azt nem is, leglább kezelni. Erre számos példa van, Budapestnél jóval nagyobb városok is találtak már többé-kevésbé működő megoldást, meghozták a megfelelő rendeleteket, megtalálták a finanszírozás lehetőségeit, felállították és működtetik a megfelelő végrehajtószerveket.

Persze, sokan mondták már, hogy Magyarországon 20 évvel ezelőttig nem voltak hajléktalanok, ez a probléma ismeretlen volt. Talán erre, meg az elmaradt igazi rendszerváltásra vezethető vissza, hogy politikusaink léthatóan vakok a témára.

Na.

Képek forrása: egyes kép: FN.hu, kettes kép: Ábel Attila.

…amikor a reggeli szeretkezés felülmúlja az estit.

Nos mivel úgysem érdekel senkit, és egyébként is magasról le vagyok szarva sok tekintetben, elmesélem, hogy költözünk elfelé, új albérletbe. Bizony!

Sikerült egy baromi szép, hangulatos, modern lakást találni a Feneketlen tónál, hatalmas szerencsénk van, hogy időben sikerült lecsapni rá. A tulaj nem egy házsártos üregasszony, hanem egy jófej csóka (meg a felesége is, bár vele még nem találkoztunk, de ennyit megelőlegezek neki a férjét elnézve), és a szomszédok is ígéretesek (eddig még nem hallottunk felőlük, épp ezért :)

Úgyhogy most benne vagyunk a bútorvásárlásban, berendezésben, cuccolásban, izgalmas, és persze fárasztó is. Ikejás lesz az egész, piros-fekete, mondhatni pornós összhatást álmodtunk meg, hogy közel legyen a lelkivilágomhoz, gondolom :D

Tervezünk lakásavatót is majd. Megjelenés a berendezéssel harmonizáló ötlözetben, haha! :D

Confessor ezen bejegyzésének provokatív képe után gondoltam felteszek én is valami szexiset. Kattintás után egy pici, néhány másodperces videó, előre szólok, hogy NSFW (de azért nem hardcore)!

Tovább a teljes bejegyzéshez ›

Holnap kell enni sertéssztrájkkrémet. Hah.