Azért vagyok csendben, mert úgyis csak a politikáról írnék, arról meg nem akarok.
Valóban, kissé elhanyagoltam a blogot az utóbbi hetekben. Kellenek az ilyen kisebb leállások, az ember kipiheni magát, erőt gyűjt meg ilyenek… már persze ha épp nincs elhavazva melóval, és a családjában nem épp ekkor omlik össze minden és mindenki. De sebaj.
Szóval gondoltam, hogy kiteszek egy kis helyzetjelentést ide:
Minden oké. Ez persze így egyáltalán nem igaz, de nem kezdek el panaszkodni, mostanában már nem szokásom. Elég olvasni a többi blogon az önmagukat kereső meg mindenféle dolgokon kesergő embereket, ehhez én már inkább nem tennék hozzá semmi sem :)
A másik fontos dolog, amit akartam írni, hogy feltettem pár képet Baliról, meg lehet őket lesni a flickr-en. Ha ma még lesz kedvem, akkor fogok írni mindegyikhez valami kis megjegyzést is, de ezt nem ígérem meg.
Akivel beszéltem mostanában, az tudja, hogy elkezdtem diétázni februárban. Ez egy olyan diéta, amivel nagyjából kicsit többet is kell enni, mint amennyit ettem korábban, és mégis fogyaszt. Hogy konkrétan mennyit: amikor elkezdtem 82kg voltam. Most 73-74 vagyok – ez volt a cél, és baromi könnyen sikerült is elérni, tök jó. Szóval jövő héttől megint edzésdi lesz, megpróbálok majd megbeszélni Gáboredzővel egy speckó edzéstervet, de a részletek unalmasak, nem is megyek bele.
Ó igen, adósak vagyunk még egy beszámolóval az útról. Ezt is összedobom majd hamarosan, hónapok kérdése az egész, lol.
Szóval mégegyszer a lényeg: ide tessenek kattintani a képek megtekintéséhez!
