Mostanában teljesen rákattantam a TED előadásokra. A TED-en területük legkiemelkedőbb alakjai beszélnek friss, érdekes, izgalmas dolgokról, a legkülönfélébb témákból.

Totálisan véletlenül találtam ezt a gyöngyszemet, de szerintem ez akkora dolog, hogy ennek apropóján megéri egy kicsit komolyabb szekciót indítani itt a blogon, ezzel a sztorival kezdve.

A következő videót mindenképpen nézd meg, akkor is, ha nem tudsz angolul, mert alatta összefoglalom majd a lényegét.

Szóval egyszerűen:

A bonobó az utolsóként felfedezett emberszabású majomfaj. Sokáig a közönséges csimpánz egyik alfajának tartották, de kiderült, hogy egy teljesen külön faj, 1.5-2 millió éve váltak külön. Ma szabadon már csak a Kongó-medencében, a Kongó folyó által körbehatárolt területen élnek… már amennyien még maradtak, mert – sajnos úgy kell, hogy fogalmazzak: természetesen a kihalás fenyegeti őket (az összes emberszabásúhoz hasonlóan).

Ami nagyon érdekessé teszi őket, hogy mennyire elképesztően hasonlítanak az emberre (nem hiába gondolják, hogy a legközelebbi rokonaink). Például az összes emberszabású közül az ő gerincük alkalmazkodott leginkább a két lábon való járáshoz: képesek nagyobb távokat is megtenni anélkül, hogy letennék a kezüket. Arckifejezéseket használnak, mosollyal fejezik ki az örömöt. Békések, jól szervezett társadalomban élnek. Fejlett a szexuális életük: a szexet nem csak fajfenntartásra, de vitás helyzetek, problémák lezárására, és örömszerzésre is használják (ez ismerős…:)!

Oh, és még valami. Elképesztően ügyesek, tanulékonyak. Kanzi, az egyik hím simán az emberek figyelésével elsajátította a:

  • pattintott kőszerszámok készítésének mikéntjét, és a kapott pengét használni is tudja (eszközhasználat),
  • tűz gyújtását (igaz, csak öngyújtóval), és kicsit a tűz használatát is,
  • tudja, hogy a tüzet vízzel el lehet oltani,
  • nagyon sok szót megért az angol nyelvből: a vizsgálatok szerint az évek alatt több ezer szót tanult meg felismerni, és ő volt az első emberszabású, akin megfigyelték az egyéb mondattani és nyelvi elemek megkülönböztetésének képességét,
  • felismeri magát a tükörben (ez egy nagyon fontos dolog),
  • az egyik bemutató alkalmával Pac-Man-al játszott, láthatóan értette, hogy mit csinál, és tudta irányítani a játékot.

Mindez pedig szerintem nagyon érdekes, mert elgondolkoztat. Tényleg ennyire különlegesek vagyunk mi, emberek? Hiszen az, hogy most épp mi vagyunk felül, nem jelent semmit: mi is a majmok közül jöttünk, és senkinek ne legyenek illúziói, mi is el fogunk tűnni, mint ahogy az eddigi összes faj eltűnt. Igaz, nekünk van lehetőségünk arra, hogy sokáig itt legyünk; bár nekem úgy tűnik, mintha eddig csak egymás, és önmagunk kipusztításán fáradoztunk volna.

A videóban beszélő Susan Savage-Rumbaugh ezzel zárja az előadását:

“Mi most eszközeinket, kultúránkat és nyelvünket osztjuk meg egy másik fajjal.”

Tényleg nem mi vagyunk az egyetlen értelmes lény a világegyetemben. És nem is kellett messzire menni. Viszont sietni kéne, mert ha a kongói helyzet nem javul, és továbbra is vadászni fogják ezeket az emberszabásúkat (hihetetlen, de: a húsukért, bundájukért, illetve a katonák csak úgy, szórakozásból), akkor lassan nem marad már senki, akivel esetleg a jövőben beszélgetni tudnánk majd.