Ez a Gina kicsit bódító hatású

Nem is hittem el az elején, de úgy tűnik, hogy valós:

Különös, figyelmeztető levél terjed az interneten. Egy, a szórakozóhelyeken bulizók poharába csempészett, teljesen bódult tudatállapotot előidéző szerről ír, amelynek nyomán bűncselekmények sora követhető el, ráadásul emlékezetkiesést idéz elő, és gyorsan kiürül a szervezetből. A Hír6.hu az ügyben a rendőrséghez fordult, ahol megerősítették: valós veszélyről van szó és a szert Ginának hívják a drogpiacon. Az ügyben már megszólalt az ország egyik vezető toxikológusa, dr. Zacher Gábor is.

Szóval ahogy a cikk is írja, van ez a gamma-hidroxi-vajsav, amit ha alkohollal együtt megitatnak veled, akkor pár perccel később eléggé bemódosul a tudatállapotod, konkrétan magatehetetlen leszel. Szórakozóhelyen belecseppentik a piádba, várnak egy kicsit, aztán felszednek a földről, kivisznek, kirabolnak, megerőszakolnak, igény szerint.

Jó buli, nem? Tényleg, elgondolni sem bírom, hogy milyen sötét gyökereknek juthat eszébe ilyesmit kitalálni, elkövetni. Bár, ugye, már nem lepődhetünk meg semmin sem.

Fogadom, hogy…

Ezt a képet tessék megnézni, és elolvasni rajta a pontokat. És igen, ezt sokan komolyan gondolják. Ez a legjobb szerintem:

Fogadom, hogy felelősséget vállalok egy új civilizáció létrehozásáért, melyben a tehetséges emberek sikereket érhetnek el, és a becsületes embereknek jogai vannak.

Senki másnak, ugye? A definíciók megalkotásának nehéz feladatát meg gondolom majd leveszitek a vállunkról.

További érdekességek a morbid és groteszk a világából errefelé.

A Womanizer srác

Oké, Britney új klipjével kapcsolatban eléggé megosztottak az emberek, de abban egyetérthetünk, hogy a srác, akit cibál a klipben ide-oda, eléggé rendben van.

Womanizer by netman

És hogy ki ő? Sokan lelőtték már a poént, és “kinyomozták”, hogy a neve Brandon Stoughton, az LA Model-nek dolgozik, eddig leginkább a CK gatyáiban láthattuk képen. Amúgy 27 éves a dög, és persze me-leg, ha valaki még nem találta volna ki.

Brandon Stoughton - 1Brandon Stoughton - 2Brandon Stoughton - 3

Sok-sok további kép Brandonról errefelé lelhető.

CNET Loaded – kicsit jobban

Rendszeres nézője vagyok pár videó podcastnak, az egyik ilyen a napi rendszerességű CNET Loaded, amit normális esetben Natali Del Conte vezet. De ma nem, helyette egy srác volt, Mark Licea.

CNET Loaded - Natali and Mark

Nem tudom, nekem kicsit jobban tetszett ez a rész, fogalmam sincs miért… komolyan :)

Egyébként (persze utánanéztem) ő a hivatalos helyettesítője Natalinak, bár ha jól tudom ez még csak a második szereplése volt, az első meg valamikor szeptember elején. Akkor csináltak is egy jó kis tréningfilmet, szerintem átjön belőle, hogy miért is írtam ezt a posztot anyway.

YouTube Preview Image

I definitely want one of those!

Ez a kicsiny, vallásilag igen érzékeny világunk II.

Eredetileg terveztem egy folytatást ehhez a bejegyzésemhez, de aztán az egyik kedves kommentelőm olyan tökéletesen összefoglalta a lényeget, hogy nekem már nem is kell semmit sem hozzátennem.

Íme tehát safm, általam is osztott álláspontja az ateizmusról, és annak a valláshoz való viszonyáról (még egyszer köszönet érte).


Üdv mindenkinek!

Végigszaladtam a teljes cikken, előtte a Dawkins könyvén, a Biblián, a Koránon (részben), egy kis buddhizmuson. Valamit nem értek. Miért kezdtek el vitázni, vallásokon, szent (nem szent) könyveken? Tisztázzatok egy kérdést (valószínűleg az alapját minden ilyen dilemmának):

Létezik-e Isten?

Azonnal észrevehetjük, hogy a kérdés két alapvető problémát vet fel: mit jelent a "Létezik"? (Milyen rendszerben, milyen kritériumok között fogadjuk el valaminek a létezését? Itt egységes álláspontot kell, kellene kialakítani.) Mit jelent, hogy "Isten"? Definiáljuk egyértelműen Istent, annak minden tulajdonságával és természetével együtt. E kérdések tisztázása után, aki a létezés mellett érvel, annak (és mindig annak) kell a lefektetett rendszerben bizonyítania a közösen elfogadott kritériumokat teljesítő Isten létezést.

Látni fogjuk (a vallások természetéből adódóan), hogy sem a létezés, sem az Isten definícióban nem lesz közös álláspont.

Én szemlélődő ateista vagyok. Várom, hogy a fenti kritériumok alapján:

  1. végre megtudjam mi is (milyen is) az az Egyetemes Isten (minden monoteista vallás ezt hirdeti)
  2. bizonyítsák a létezését.

Addig ez nem más mint egy hipotézis (abból is a legabszurdabbak egyike).

Viszont nem "szemlélődő ateista", hanem dühös ateista leszek amikor bármelyik hipotézisrajongó (értsd vallásos, hívő), egyetemes erkölcsi értékeket akar rám erőltetni azzal az állítással, hogy Istentől ered, tehát ez az egyetlen igaz út stb. stb. stb.

Mert milyen jogon akar valaki (egyén, szervezet), egy légből kapott hipotézisre hivatkozva magasabb rendű értéknek, erkölcsnek kikiáltani saját nézeteit, melyet kötelező érvényűnek mond mindenkire nézve? Barátaim, itt értünk el szerintem a probléma gyökeréhez. A vallás és a hit (természeténél fogva) nem tűri a kivételt. Mivel a világ a vallások szerint csak egyféleképpen lehet jó, szükségszerűen a "másképpen" rossz. Jobb esetben csak meg akarnak győzni (a vallás természeténél fogva nem az általam elfogadható logika mentén: lásd a két kérdést fent), rosszabb esetben szankcionálnak, kirekesztenek, legrosszabb esetben kiiktatnak az ideális világból.

Ezért vallom a tudomány ama álláspontját, hogy a világ megismerhető, de csak a gondolkodás, a megismerés vágya mellett. Minden felvetés, hipotézis vitatható és mindig nyitottnak kell lenni, hogy akár a legszilárdabbnak hitt elméleteinket is sutba dobjuk, ha valaki logikusabb magyarázattal áll elő. Sajnos a hit vakság. Esélyt sem ad a gondolkodásra, mert a vallásokat formálók tisztában vannak azzal, hogy a hipotéziseiket nem képesek bizonyítani. Paradoxon ugyanakkor, hogy a Hit lényege maga a hit. Ha bizonyítottá válik, akkor az már nem Hit, hanem Tudás. (Jó és rossz tudás fája amitől el lettünk tiltva? :) )

Én ezért tartom károsnak a hitet és a hiten élősködő vallásokat, mert megakadályozzák az embereket, hogy kinyissák a szemüket. Igaz lehet, hogy frusztráló szembenézni a halál véglegességével, és azzal a ténnyel, hogy nem vagyunk kiválasztottak, semmi kozmikus célja nincs a létezésnek és, hogy az Élet célja maga az Élet. Az is nehéz, hogy felelősséggel, a jövő nemzedékre is tekintettel éljük az életünket, mindennemű Isteni büntetés/jutalom kilátása nélkül, pusztán csak azért mert ez az emberiség fennmaradása érdekében (fajfenntartás egy magasabb foka) ez a kötelességünk. Meg kellene érteniük, hogy egyetemes igazság és Jó Eszmény nem létezik, csak egy végtelen megismerésre váró Univerzum ahol akár még jó is lehetne egyszerűen csak ÉLNI.

Nem állom meg, hogy a sokszor emlegetett Dawkins barátjának idézetét ide ne citáljam:

Douglas Adams (1952–2001)

"Nem elég gyönyörködni a csodálatos kertben,
azt is el kell hinni, hogy tündérek laknak benne?"

safm

Ez a kicsiny, vallásilag igen érzékeny világunk I.

Vicces egy világban élünk. Előre szólok, hogy ez a bejegyzésem sértheti néhány ember vallásos érzületeit, bármit is értsünk ezalatt. Mert épp e jelenségen szeretnék elgondolkodni egy kicsit.

Vallásilag Érzékeny ÚriemberMa reggel olvasom, hogy a Sony visszahív egy már kiszállított játékot, mert a játék egyik háttérzenéjében két kifejezés található, melyeket a készítők a Koránból idéztek, és ez sok muszlim számára megbotránkoztató lehet. A muszlimokat felhergelni pedig nem szerencsés, ezt minden óvodáskorú tudja már.

Kezdetnek rögtön tisztázzuk: én megrögzött ateista vagyok, nem hiszek sem az egyházak intézményében, sem a természetfeletti, teremtő Isten létezésében. Ugyanakkor általában nem megyek neki egyik vallásnak sem, nem próbálom meg egyik vallás követőjét sem eltéríteni a hitétől, hiszen amíg jól megvagyunk egymás mellett, addig nekem erre semmi okom nincsen (más kérdés, hogy ez fordítva már nem feltétlenül lenne így, de ez persze csak általánosítás, hagyjuk is ezt a vonalat). Van azonban pár érdekes jelenség, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, sőt, egyre kevésbé nem, így le kell vetkőzzem ezt a “vallási érzékenységet tiszteletben tartó” hozzáállásomat, és ki kell mondjam azt, amit gondolok.

Az egyik ilyen jelenség a jelenleg uralkodó vallások hihetetlen túlérzékenysége, megkérőjelezhetetlensége, és az a roppant hatalom, amit képviselnek.

Szeretném idézni Richard Dawkins, Isteni téveszme című könyvének egyik idézetét. A szöveg Douglas Adams-től származik, aki egy Cambridge-i beszédében az alábbiakat mondta:

A vallás… középpontjában bizonyos gondolatok állnak, nevezzük őket szentnek, szakrálisnak vagy bárminek. Ez igazából csak annyit jelent, hogy “ez az a gondolat vagy eszme, amelyről semmi rosszat nem szabad mondani, egyszerűen nem és nem. Hogy miért? – Csak, mert nem!” Ha valaki olyan pártra szavaz, amely nekünk nem tettszik, szabadságunkban áll annyit ágálni ellene, amennyit csak jól esik. Mindenki érvekkel áll elő, de senki nem bántódik meg (látszik, hogy az idézetet nem kicsiny országunk egyik szülötte írta, de ez a témánk tekintetében most lényegtelen). Ha valakinek az a véleménye, hogy az adókat csökkenteni vagy növelni kell, ezzel bárki szabadon vitatkozhat. Másfelől viszont, ha valaki azzal jön, hogy “szombatnapon a villanykapcsolót sem szabad megérintenem”, erre csak azt felelhetjük, hogy “tiszteletben tartom”.

Miért kell annak úgy lenni, hogy teljesen legitim módon lehet támogatni a Munkáspártot vagy a Konzervatív Pártot, a republikánusokat vagy a demokratákat, az egyik közgazdasági modellt a másikkal szemben, a Macintosht szemben a Windowszal – de hogy véleményed legyen arról, hogyan kezdődött a Világegyetem, ki teremtette a Világot… na nem, az már szentség? … Hozzászoktunk, hogy ne háborgassuk a vallási eszméket, de nagyon érdekes, hogy micsoda dühöt vált ki Richard [Dawkins], ha mégis megpróbálja! Mindenki teljesen beindul, mert ilyesmit ki sem szabad mondani. Ha viszont racionálisan végiggondoljuk, semmilyen ok nincs rá, hogy ezek az eszmék ne legyenek éppen annyira kitéve a vitának, mint bármilyen másik, hacsak az nem, hogy erről valamiképpen megállapodtunk.

Társadalmunkban mindenhol tetten érhető ez a nagy, fellengzős vallástisztelet, a megkérdőjelezhetetlenség. Ennek azért van nagy jelentősége, mert sok mocskosság elkövetésére képes ideológiai, vallási alapot adni úgy, hogy az elkövetőket felmenti a morális, lelkiismereti felelősség alól. Sőt, az ilyen tetteket a többség még csak annak sem meri nevezni, ami.

Erre a közelmúlt és a jelen háborúi sajnos nagyon jó példákkal szolgálnak. Pár éve még Észak-Írországban nem katolikusok és protestánsok harcoltak, hanem nacionalisták és lojalisták. A 2003-as amerikai-angol invázió következtében Irakban a szunnita és síita muzulmánok között felekezeti polgárháború robbant ki, mégis mindenki “etnikai tisztogatásról” beszél, miközben nyilvánvalóan vallási öldöklésről van szó. De az “etnikai” kifejezéssel nem most takarózunk először: az egykori Jugoszláviában az ortodox szerbek, muzulmán bosnyákok és katolikus horvátok között folyó vallási tisztogatásra is ez a kifejezés volt már használatos.

Természetesen az élet más területein is kiutat kínál a vallás a legkülönfélébb szabályok alól, sőt, a vallás nevében gyakran még a legalapvetőbb emberi jogok is háttérbe szoríthatók (a másik ilyen kártya egyébként most a nagy mumus, a terrorizmus).

Érdekes eset volt például 2006-ban, amikor az USA Legfelsőbb Bírósága úgy rendelkezett, hogy egy New Mexico-i egyház felmentést élvez a hallucinogén szerek fogyasztását tiltó, mindenki másra nézve kötelező érvényű törvény alól. A Centro Espirita Beneficiente Uniao de Vegetal hívei ugyanis abban hisznek, hogy csak egy illegális hallucinogén anyagokat tartalmazó tea fogyasztásával érthetik meg az Istent. És ebben elég hinniük. Ugyanez a bíróság egy évvel korábban viszont úgy ítélkezett, hogy a kannabisz orvosi célú alkalmazása szövetségi szinten, minden körülmények között büntetendő, hiába van rá ezernyi tudományos bizonyíték, hogy használatával hatásosan enyhíthető a kemoterápiás kezelések után gyakran fellépő hányinger és rosszullét. Tehát egyértelműen a vallás győzött a tudományos tényekkel szemben a bíróságon.

Hogy miért? Mert senki sem mer packázni a vallással. Mert ha megteszed, nagyon gyorsan egy könnyen mobilizálható, könnyen fanatizálható embertömeggel találod szemben magad, és ez igazán ijesztő. Ekkora hatalma van a vallásnak (gondoljunk csak a néhány éve, Mohamed prófétáról megjelent karikatúrák által kirobbantott hisztériára – arra az esetre most nem térek ki, az önmagában megérne egy másik bejegyzést).

Vallásilag Érzékeny Tüntetők

Természetesen a homoszexualitással kapcsolatos legnagyobb ellenkezés és támadás is a vallás irányából érkezik. Ők azok, akik egy ősi Sci-Fi mű (a Biblia) pár sorára alapozzák ítéletüket, és találnak diszkriminációjuknak vallásos indokot. Szintén 2006-os Egyesült Államokbeli példa azoknak az egyetemeknek az esete, amiket egyetemi keresztény csoportosulások pereltek be a bevezetett diszkriminációellenes szabályok miatt – ezeket például a homoszexuálisok, színesbőrűek zaklatásának, bántalmazásának megakadályozására léptették életbe. Egy ohiói fiú az egyetemen ezt a feliratot viselte pólóján: “A homoszexualitás bűn, az iszlám hazugság, az abortusz gyilkosság. Vannak fekete-fehér kérdések!” Az iskola megkérte a fiút, hogy ne viselje ezt a pólót, amire a gyerek szülei beperelték az iskolát, de nem a szólásszabadság korlátozása miatt (ami amúgy sem lett volna eredményes, mert ők is ismerik a gyűlöletbeszéd fogalmát), hanem a gyerek szabad vallásgyakorlásának megsértése miatt. És megnyerték a pert, hatalmas diadallal.

Ha belátjuk, hogy a vallás mekkora hatalom, akkor logikusan látni fogjuk, hogy ugyanúgy rendelkezik a nagy hatalmakra jellemző automatikus önvé
delmi képességgel:
megpróbálja eltiporni a hatalom veszélyeztetőit. Például az ateistákat. Az ateista ember bizonyos értelemben sokkal szabadabb, mint egy vallásos (teista vagy deista) ember – nem kötik gúzsba gondolatait előre betáplált dogmák és bizonyíthatatlan, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen fantazmagóriák. Éppen ezért, a szabadságuk, az irányíthatatlanságuk miatt veszélyesek. Úgyhogy az egyházak türelmes, szép munkával már magát az ateista szót is negatív jelzővé változtatták. Természetesen mi itt Európában ezt nem érezzük ennyire sarkosnak, de ha a világ egészét nézzük, akkor be kell látnunk, hogy az ateista ember kirekesztett, megbélyegzett.

Vajon milyen lehet kirekesztettnek lenni? Hmm, na várjatok csak… :)

Oké, ezt most itt, magyarul viszonylag következmények nélkül leírhattam. De gondolkodjunk el milyen lenne, ha ezt valamelyik iszlám országban, vagy akár csak az Egyesült Államokban tettem volna. Abban az országban, amit sokan társadalmilag, értelmileg a legfejlettebb országnak gondolnak. Megint a fenti könyvben található egy idézet Julia Sweeney amerikai komikus színésztől, akinek van egy előadása arról, hogy hogyan lett ateista. Ebben elmondja, hogyan reagáltak a szülei, amikor a sajtó beszámolt a műsoráról:

Azt hiszem, a szüleim kicsit csalódottak voltak, amikor azt mondtam, hogy nem hiszek Istenben, na de hogy ateista vagyok, az egészen más.

Anyám, amikor először felhívott, leginkább csak sikoltozott. “Ateista? ATEISTA?” Aztán apám hívott, és azt mondta: “Elárultad a családodat, az iskoládat, a városodat.” Mintha titkokat adtam volna át az oroszoknak. Mindketten azt mondták, többé nem állnak szóba velem. Apám közölte: “A temetésemre sem akarom, hogy eljöjj.” Miután letettem a kagylót arra gondoltam: “Próbáljatok csak megállítani.”

Sweeney előadásának egy korai, mondhatni draft változatát megtaláltam négy részletben, érdemes megnézni, mert nagyon vicces és tanulságos, még ha láthatóan nincs is teljesen kész: első, második, harmadik, negyedik rész.

Sokan azt mondják, hogy ott, az államokban olyan az ateisták helyzete, mint a melegeké volt úgy ötven (!) éve. Viszont – és ez is analógia -, meglehetősen sok ateista él ott is, egyesek szerint nagyobb a létszámuk, mint az egyébként roppant hatalommal rendelkező helyi zsidó közösségé… csakhogy csendben vannak, nem beszélnek a valláshoz, hithez való viszonyukról. Sőt, sokszor hazudnak, mert egyszerűen lehetetlen érvényesülni ateistaként az “új világban”.

Hogy ez a helyzet miért különbözik mégis a homoszexualitástól? Több ok miatt. Először is a hit tényleg választás, nevelés kérdése, míg a nemi irányultság nem (akármit is állítsanak egyesek). Tehát ebben az esetben igenis van választásod. A másik, hogy míg a homoszexualitás “mindössze” a szexuális berendezkedést érinti, addig a vallásosság, hagyományos értelemben véve egy életforma, alapvetően meghatározza magunkról, a környezetünkről, a világról alkotott képünket, konkrét rítusokat követel, szabályoz, fenyeget, irányít.

És mindenhol ott van.

Folytatása következik.

Természetesen az összes hivatkozott eseményt, történést tudom forrással igazolni, ha valakinek igénye lenne rá.

Frissítés: az összes fenti példa és idézet természetesen Richard Dawkins – Isteni téveszme c. könyvéből való, gondoltam lesz még időm ma befejezni a második részt is, aminek végén a könyvról magáról írtam volna pár szót, de jobb itt is egyértelműen hivatkozni rá.

Frissítés 2: a folytatás errefelé található.

Miért nincs új bejegyzés a tigri blogon?

A válasz egyszerű: mostanában valahogy sosem jön össze a kellő idő és a kedv együttállása egy bejegyzés megírására. Munkából is van elég, meg az estéimet is inkább a géptől messze töltöm, és szerintem így jobb is nekem.

De ne tessék keseregni (nem fogtok, tudom :), hamarosan majdcsak újra megszaporodnak a bejegyzések, csak győzzétek.

Szóval egy kis őszi szünetet rendeltem el magamnak, ennyi az egész.

Emo

Ma, hazafelé az egyetemről láttam egy emós csajt, a szokásos feketében, kicsi pink csíkkal a hajában. Ebben még nem lenne semmi különös, de a napsütés miatt fekete esernyő volt a kezében, hogy ne süssön rá a nap. Miafene, aki emós az vámpír is? :)

Emós esernyő

Vimeo?

Tegnap vettem észre, hogy kicsit betegeskedik a blogom, nem tölt be, vagy csak nagyon lassan (meg mások is szóltak, köszi). Nézem, a vimeo, az a videómegosztó, ahová a hd videókat szoktam feltölteni meghalt, és mivel volt az oldalsávomban egy doboz a videóim listájával, ami ugyancsak nem töltődött be, blokkolta az egész oldalt.

Mi van veled kicsi vimeo?

Mit akarsz kiscsávó? Szemüveget?

Szeptember 24-én tört el a szemüvegem. Még aznap felvették az újra a megrendelést, azt ígérték, hogy 6-8 nap alatt készül el. A munkalapon a vállalási határidő október 7-ike volt, ami bár kicsit több, mint 8 nap, de hát mit lehet tenni, ugye.

Nyolc nap elteltével telefonáltam, hogy esetleg nem készült-e el már a szemüveg. Nem, nem készült el, és egyébként is 7-ike van határidőnek beírva, ne zaklassam őket, majd ők hívnak engem, ha elkészült.

Hétfőn is felhívtam őket, hogy hátha. Megnézték, de persze nem, és egyébként is, tényleg fel fognak hívni, ha megjön, késlekedés nélkül, nyugodjak meg.

Tegnap volt 7-ike, letelt a két hét. Nem hívtak. Ma, 8-ikán sem, úgyhogy gondoltam azért csak rájuk csörgök még egyszer. A hölgy kutakodott kicsit, majd szomorúan közölte, hogy sajnos az egyik lencsével gond volt, visszaküldték, újat kellett rendelni, tehát még nem készült el a szemüveg. Arra a kérdésemre, hogy akkor viszont miért nem hívtak fel, hogy késni fognak, nem tudott mit mondani, csak sajnálkozott.

Szerinte 16-ikára akár meg is lehet a szemüveg, úgyhogy ne aggódjak. És egyébként is: hívni fognak azonnal!

Bekaphatják! Akár telefonon keresztül is.