Vicces egy világban élünk. Előre szólok, hogy ez a bejegyzésem sértheti néhány ember vallásos érzületeit, bármit is értsünk ezalatt. Mert épp e jelenségen szeretnék elgondolkodni egy kicsit.
Ma reggel olvasom, hogy a Sony visszahív egy már kiszállított játékot, mert a játék egyik háttérzenéjében két kifejezés található, melyeket a készítők a Koránból idéztek, és ez sok muszlim számára megbotránkoztató lehet. A muszlimokat felhergelni pedig nem szerencsés, ezt minden óvodáskorú tudja már.
Kezdetnek rögtön tisztázzuk: én megrögzött ateista vagyok, nem hiszek sem az egyházak intézményében, sem a természetfeletti, teremtő Isten létezésében. Ugyanakkor általában nem megyek neki egyik vallásnak sem, nem próbálom meg egyik vallás követőjét sem eltéríteni a hitétől, hiszen amíg jól megvagyunk egymás mellett, addig nekem erre semmi okom nincsen (más kérdés, hogy ez fordítva már nem feltétlenül lenne így, de ez persze csak általánosítás, hagyjuk is ezt a vonalat). Van azonban pár érdekes jelenség, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül, sőt, egyre kevésbé nem, így le kell vetkőzzem ezt a “vallási érzékenységet tiszteletben tartó” hozzáállásomat, és ki kell mondjam azt, amit gondolok.
Az egyik ilyen jelenség a jelenleg uralkodó vallások hihetetlen túlérzékenysége, megkérőjelezhetetlensége, és az a roppant hatalom, amit képviselnek.
Szeretném idézni Richard Dawkins, Isteni téveszme című könyvének egyik idézetét. A szöveg Douglas Adams-től származik, aki egy Cambridge-i beszédében az alábbiakat mondta:
A vallás… középpontjában bizonyos gondolatok állnak, nevezzük őket szentnek, szakrálisnak vagy bárminek. Ez igazából csak annyit jelent, hogy “ez az a gondolat vagy eszme, amelyről semmi rosszat nem szabad mondani, egyszerűen nem és nem. Hogy miért? – Csak, mert nem!” Ha valaki olyan pártra szavaz, amely nekünk nem tettszik, szabadságunkban áll annyit ágálni ellene, amennyit csak jól esik. Mindenki érvekkel áll elő, de senki nem bántódik meg (látszik, hogy az idézetet nem kicsiny országunk egyik szülötte írta, de ez a témánk tekintetében most lényegtelen). Ha valakinek az a véleménye, hogy az adókat csökkenteni vagy növelni kell, ezzel bárki szabadon vitatkozhat. Másfelől viszont, ha valaki azzal jön, hogy “szombatnapon a villanykapcsolót sem szabad megérintenem”, erre csak azt felelhetjük, hogy “tiszteletben tartom”.
Miért kell annak úgy lenni, hogy teljesen legitim módon lehet támogatni a Munkáspártot vagy a Konzervatív Pártot, a republikánusokat vagy a demokratákat, az egyik közgazdasági modellt a másikkal szemben, a Macintosht szemben a Windowszal – de hogy véleményed legyen arról, hogyan kezdődött a Világegyetem, ki teremtette a Világot… na nem, az már szentség? … Hozzászoktunk, hogy ne háborgassuk a vallási eszméket, de nagyon érdekes, hogy micsoda dühöt vált ki Richard [Dawkins], ha mégis megpróbálja! Mindenki teljesen beindul, mert ilyesmit ki sem szabad mondani. Ha viszont racionálisan végiggondoljuk, semmilyen ok nincs rá, hogy ezek az eszmék ne legyenek éppen annyira kitéve a vitának, mint bármilyen másik, hacsak az nem, hogy erről valamiképpen megállapodtunk.
Társadalmunkban mindenhol tetten érhető ez a nagy, fellengzős vallástisztelet, a megkérdőjelezhetetlenség. Ennek azért van nagy jelentősége, mert sok mocskosság elkövetésére képes ideológiai, vallási alapot adni úgy, hogy az elkövetőket felmenti a morális, lelkiismereti felelősség alól. Sőt, az ilyen tetteket a többség még csak annak sem meri nevezni, ami.
Erre a közelmúlt és a jelen háborúi sajnos nagyon jó példákkal szolgálnak. Pár éve még Észak-Írországban nem katolikusok és protestánsok harcoltak, hanem nacionalisták és lojalisták. A 2003-as amerikai-angol invázió következtében Irakban a szunnita és síita muzulmánok között felekezeti polgárháború robbant ki, mégis mindenki “etnikai tisztogatásról” beszél, miközben nyilvánvalóan vallási öldöklésről van szó. De az “etnikai” kifejezéssel nem most takarózunk először: az egykori Jugoszláviában az ortodox szerbek, muzulmán bosnyákok és katolikus horvátok között folyó vallási tisztogatásra is ez a kifejezés volt már használatos.
Természetesen az élet más területein is kiutat kínál a vallás a legkülönfélébb szabályok alól, sőt, a vallás nevében gyakran még a legalapvetőbb emberi jogok is háttérbe szoríthatók (a másik ilyen kártya egyébként most a nagy mumus, a terrorizmus).
Érdekes eset volt például 2006-ban, amikor az USA Legfelsőbb Bírósága úgy rendelkezett, hogy egy New Mexico-i egyház felmentést élvez a hallucinogén szerek fogyasztását tiltó, mindenki másra nézve kötelező érvényű törvény alól. A Centro Espirita Beneficiente Uniao de Vegetal hívei ugyanis abban hisznek, hogy csak egy illegális hallucinogén anyagokat tartalmazó tea fogyasztásával érthetik meg az Istent. És ebben elég hinniük. Ugyanez a bíróság egy évvel korábban viszont úgy ítélkezett, hogy a kannabisz orvosi célú alkalmazása szövetségi szinten, minden körülmények között büntetendő, hiába van rá ezernyi tudományos bizonyíték, hogy használatával hatásosan enyhíthető a kemoterápiás kezelések után gyakran fellépő hányinger és rosszullét. Tehát egyértelműen a vallás győzött a tudományos tényekkel szemben a bíróságon.
Hogy miért? Mert senki sem mer packázni a vallással. Mert ha megteszed, nagyon gyorsan egy könnyen mobilizálható, könnyen fanatizálható embertömeggel találod szemben magad, és ez igazán ijesztő. Ekkora hatalma van a vallásnak (gondoljunk csak a néhány éve, Mohamed prófétáról megjelent karikatúrák által kirobbantott hisztériára – arra az esetre most nem térek ki, az önmagában megérne egy másik bejegyzést).
Természetesen a homoszexualitással kapcsolatos legnagyobb ellenkezés és támadás is a vallás irányából érkezik. Ők azok, akik egy ősi Sci-Fi mű (a Biblia) pár sorára alapozzák ítéletüket, és találnak diszkriminációjuknak vallásos indokot. Szintén 2006-os Egyesült Államokbeli példa azoknak az egyetemeknek az esete, amiket egyetemi keresztény csoportosulások pereltek be a bevezetett diszkriminációellenes szabályok miatt – ezeket például a homoszexuálisok, színesbőrűek zaklatásának, bántalmazásának megakadályozására léptették életbe. Egy ohiói fiú az egyetemen ezt a feliratot viselte pólóján: “A homoszexualitás bűn, az iszlám hazugság, az abortusz gyilkosság. Vannak fekete-fehér kérdések!” Az iskola megkérte a fiút, hogy ne viselje ezt a pólót, amire a gyerek szülei beperelték az iskolát, de nem a szólásszabadság korlátozása miatt (ami amúgy sem lett volna eredményes, mert ők is ismerik a gyűlöletbeszéd fogalmát), hanem a gyerek szabad vallásgyakorlásának megsértése miatt. És megnyerték a pert, hatalmas diadallal.
Ha belátjuk, hogy a vallás mekkora hatalom, akkor logikusan látni fogjuk, hogy ugyanúgy rendelkezik a nagy hatalmakra jellemző automatikus önvé
delmi képességgel: megpróbálja eltiporni a hatalom veszélyeztetőit. Például az ateistákat. Az ateista ember bizonyos értelemben sokkal szabadabb, mint egy vallásos (teista vagy deista) ember – nem kötik gúzsba gondolatait előre betáplált dogmák és bizonyíthatatlan, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen fantazmagóriák. Éppen ezért, a szabadságuk, az irányíthatatlanságuk miatt veszélyesek. Úgyhogy az egyházak türelmes, szép munkával már magát az ateista szót is negatív jelzővé változtatták. Természetesen mi itt Európában ezt nem érezzük ennyire sarkosnak, de ha a világ egészét nézzük, akkor be kell látnunk, hogy az ateista ember kirekesztett, megbélyegzett.
Vajon milyen lehet kirekesztettnek lenni? Hmm, na várjatok csak… :)
Oké, ezt most itt, magyarul viszonylag következmények nélkül leírhattam. De gondolkodjunk el milyen lenne, ha ezt valamelyik iszlám országban, vagy akár csak az Egyesült Államokban tettem volna. Abban az országban, amit sokan társadalmilag, értelmileg a legfejlettebb országnak gondolnak. Megint a fenti könyvben található egy idézet Julia Sweeney amerikai komikus színésztől, akinek van egy előadása arról, hogy hogyan lett ateista. Ebben elmondja, hogyan reagáltak a szülei, amikor a sajtó beszámolt a műsoráról:
Azt hiszem, a szüleim kicsit csalódottak voltak, amikor azt mondtam, hogy nem hiszek Istenben, na de hogy ateista vagyok, az egészen más.
Anyám, amikor először felhívott, leginkább csak sikoltozott. “Ateista? ATEISTA?” Aztán apám hívott, és azt mondta: “Elárultad a családodat, az iskoládat, a városodat.” Mintha titkokat adtam volna át az oroszoknak. Mindketten azt mondták, többé nem állnak szóba velem. Apám közölte: “A temetésemre sem akarom, hogy eljöjj.” Miután letettem a kagylót arra gondoltam: “Próbáljatok csak megállítani.”
Sweeney előadásának egy korai, mondhatni draft változatát megtaláltam négy részletben, érdemes megnézni, mert nagyon vicces és tanulságos, még ha láthatóan nincs is teljesen kész: első, második, harmadik, negyedik rész.
Sokan azt mondják, hogy ott, az államokban olyan az ateisták helyzete, mint a melegeké volt úgy ötven (!) éve. Viszont – és ez is analógia -, meglehetősen sok ateista él ott is, egyesek szerint nagyobb a létszámuk, mint az egyébként roppant hatalommal rendelkező helyi zsidó közösségé… csakhogy csendben vannak, nem beszélnek a valláshoz, hithez való viszonyukról. Sőt, sokszor hazudnak, mert egyszerűen lehetetlen érvényesülni ateistaként az “új világban”.
Hogy ez a helyzet miért különbözik mégis a homoszexualitástól? Több ok miatt. Először is a hit tényleg választás, nevelés kérdése, míg a nemi irányultság nem (akármit is állítsanak egyesek). Tehát ebben az esetben igenis van választásod. A másik, hogy míg a homoszexualitás “mindössze” a szexuális berendezkedést érinti, addig a vallásosság, hagyományos értelemben véve egy életforma, alapvetően meghatározza magunkról, a környezetünkről, a világról alkotott képünket, konkrét rítusokat követel, szabályoz, fenyeget, irányít.
És mindenhol ott van.
Folytatása következik.
Természetesen az összes hivatkozott eseményt, történést tudom forrással igazolni, ha valakinek igénye lenne rá.
Frissítés: az összes fenti példa és idézet természetesen Richard Dawkins – Isteni téveszme c. könyvéből való, gondoltam lesz még időm ma befejezni a második részt is, aminek végén a könyvról magáról írtam volna pár szót, de jobb itt is egyértelműen hivatkozni rá.
Frissítés 2: a folytatás errefelé található.
