Nemrég értem haza, és olvasgattam a híreket. Pár hírről elmondom a magamét, mert hát nem bírom megállni, na.

Először is. Probléma egy szál sincs még mindig. Miért is lenne? Aki az ellenkezőjét mondja, az hibbant! Minimum!

In Soviet Russia, we use Minsk refrigerators to freeze the global temperature rise! Alternatively, we freeze you!
Bár lehet, hogy az oroszok nem beszélnek ilyen jól angolul. :)

“A statisztikák szerint 2004 óta nő drámaian az olyan feljegyzett esetek száma, amikor a jegesmedvék egymás támadták és ették meg.”
Értik kedves olvasók, ugye? A feljegyzett esetek száma az Északi-sarkvidék területén, ahol alig lakik valaki. Csak fagyállóval felszerelt tudósok. És az ő megfigyeléseik alapján nőtt meg a kannibál jegesmacik száma. Tessék elképzelni akkor a tényleges szituációt.

Másodszor: talán a többség valóban normális északi szomszédunknál is. Érdemes végigolvasni, én egészen meghatódtam rajta.

Harmadszor: JMJ jön Magyarországra, november 12-én. Nem leszek ott, az biztos, de megvan szinte az összes zenéje, és szoktam is hallgatni. Szóval mondható, hogy szeretem, amit csinál. És visszakanyarodva kicsit az első témára:

“Az Oxygen album ugyanis – ahogy azt a borítója is sugallja – a Földet veszélyeztető környezeti problémákra akarta felhívni a figyelmet, jóval azelőtt, hogy ez egy mindenkit foglalkoztató probléma lett volna.”

Hát igen. No, most megeszem az ebédem. Jó étvágyat!

Update: Fogyókúrázó polgártársaimnak ajánlom ezt a cikket olvasásra. Sokféle hagyományos, meg újfajta fogyókúra van, de nem kell bedőlni minden “újdonságnak”, világmegváltásnak. Engem persze a fogyás problematikája oly messziről elkerül, mint Makó Jeruzsálemet. Illetve…ez képzavar, de mindegy, értitek. :)