Vannak ezek a tökéletes testű emberek. Ha képen, filmen látod őket, akkor fel sem tűnik, mert fel vagy rá készülve, sőt, ezt várod. Viszont ha a való életben futsz össze ilyen emberrel, akkor az élmény egyszerűen: durva.

Ma edzéskor három ilyen sráccal is találkoztam. Először is ott volt a futósrác. Mértékkel izmos, kidolgozott test, semmi zsír, napbarnított bőr. És valami elképesztő energiával futott a gépen hosszú félórákon át, picit izzadva, de végig egy nyugodt, könnyed mosollyal az arcán. Akkor is futott, amikor eljöttem, úgy, mintha az előző egy óra csak valami bemelegítés lett volna.

Aztán ott volt a hasazós srác. Ő nem csinált semmi különlegeset, lábemelést meg hasprést tolt, közben meg elég khm, mély átéléssel fújta kifelé a levegőt meg nyögdécselt. Olyan barna volt a haja, ami már majdnem szőke, a bőre nem volt agyonszolizott, viszont ilyen tökéletes tartású embert és még életemben nem láttam. Képeken se. Döbbenet.

Aztán az öltözőben találkoztam a harmadik csodával, ő túltett mindenkin. A zuhanyzóból jött ki amikor öltöztem, odament a tükörhöz, ahol a hajszárító van, és elkezdte megszárítani magát. Mindenét, úgy meztelenül. Biztos nem volt törülközője vagy ilyesmi. Őt nem tudom szavakkal leírni, csokoládébarna, hihetetlenül tökéletes arányok, valami eszméletlenül eltalált mértékben kidolgozott izmok, mindig mosolygós, kedves arc. Olyan kisugárzás, hogy ott helyben elpirulsz.

És akkor ne bámuld őket. Csak lopva, óvatosan nézni meg ezeket a lényeket, úgy, mintha éppen csak arrafelé lenne a szemednek dolga. Kövezzetek meg érte, de hihetetlenül szeretem a szépet. És nem kell emiatt féltékenykedni, nem ugrom rájuk, egyszerűen csak örömet okoz, hogy láthatok szép embereket, és nagyon tudom tisztelni azt a rengeteg munkát, amit ebbe a kinézetbe fektettek. Ez van, az utcán is az embereket figyelem. Néha arcátlanul, zavarbahozósan, néha meg óvatosan, tapintatosan.

De szerintem mindeni így van ezzel, aki szeret fotózni, videózni. Kell a léleknek a szépség, és kész.